Zuhanytálca duguláselhárítás
A zuhanytálca duguláselhárítása sajnos általában nagyobb rutint igényel, mint például a mosdó vagy a mosogató esetében. Ennek oka, hogy a szifonhoz a legtöbb zuhanytálcánál nem olyan egyszerű hozzáférni, a házi praktikák közül lényegesen kevesebb áll rendelkezésre, így sokesetben elkerülhetetlenné teszi, hogy szakemberhez forduljon az ember. Ugyebár a legtöbb házi duguláselhárítás azzal kezdődik, hogy bizakodva a szerencsében az ember megpróbálja kitisztítani a szifont. Sok zuhanytálca esetében sajnos tervezésnél nem gondoltak a karbantartási feladatokra és nincs szerelőnyílás. Ezt érdemes megjegyezni és fürdőszoba tervezésnél gondolni rá, hogy olyan típusú zuhanytálcát építsen be, amelynél ez a probléma nem áll fenn. Az általános praktikák közül marad tehát a forróvizes megoldás, esetleg különböző szerek használata. Ezekkel szerencsésebb esetben a dugulás feloldódik. Azonban fontos tudni, hogy a zuhanytálca elzáródását okozó masszát legtöbbször hajszálak, szőrök, a mosógépből származó szennyeződések alkotják, amelyek az idő múlásával egymásba fonódnak, már-már egy egységet alkotnak, így nehezen oldhatóak. Érdemes lehet esetleg megpróbálni nagyobb nyomású zuhanycsővel feloldani az elzáródást. A pumpát azonban körültekintően szabad csak alkalmazni, ugyanis ha a lefolyórendszer nem betonba épített, akkor a flexibilis csövek túl intenzív pumpálás esetén kiszakadhatnak a helyükről. Ha így alakul, az sajnos minden esetben bontási munkát von maga után, ami jóval magasabb költségeket jelent. Miért érdemes minket választani? Bejelentést követően a lehető leggyorsabban érkezünk a helyszínre, ahol lelkiismeretesen, a legjobb tudásunkkal igyekszünk a legegyszerűbben megoldani a zuhanytálca duguláselhárítását, legalább olyan precízen és tisztán, mintha csak a saját otthonunkban történt volna a baj. Ipari, kifejezetten erre a célra gyártott, speciális felszereléseinkkel sokszor még a legbonyolultabbnak tűnő munkákat is könnyedén elvégezzük, elkerülve a költséges, körülményes bontást.
Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Zuhanytálca duguláselhárítás Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Zuhanytálca duguláselhárítás
Padlóösszefolyó duguláselhárítás
Amennyiben a padlóösszefolyó dugulásáról van szó, érdemes körültekintőnek lenni, azonban nem kell mindjárt pánikba esni, hiszen a kezdeti szakaszban a dugulás akár házi praktikákkal is orvosolható (ecetes, forró vízzel például a tömör, de oldható lerakódás megszüntethető). A fürdőszobai padlóösszefolyó dugulásának egyik tipikus jele a kellemetlen szag. Ez nem feltétlenül jelent dugulást, de minképpen arra inti a lakókat, hogy járjanak a dolog végére. Amennyiben nem dugulás okozza a problémát, akkor általában a bűzelzáró vagy a légbeszívó szelep hibája okozza a lakásban terjengő csatornaszagot. A padlóösszefolyóba sajnos könnyedén összegyűlik a nem kívánt szennyeződés, amely idővel makacsul lerakódik. A fürdőszobai készülődések mellett főleg felmosásnál vagy felújításnál könnyen kerül a rendszerbe az oda nem illő szennyeződés, esetleg tárgy. Ennek a folyamatnak sajnos nyílt utat enged, hogy a vezetékrendszer vége rácsos szerkezetű, könnyen befogadja az idegen testeket - kisgyermekekre javasolt odafigyelni, mert szeretnek benne elrejteni dolgokat. Ha a szagokon túl egyértelmű, hogy dugulás is kialakult, akkor, ha nem ódzkodik a feladattól, javasolt lehet gumikesztyűben belenyúlni és ellenőrizni a szifont, hátha ott alakult ki az elzáródás. Ezen felül javasolt a bűzelzáró ellenőrzése, tisztítása a hozzáértő szakember hívása előtt. A padlóösszefolyóról egyébként érdemes tudni, hogy több fajtája van. Elavult, de még mindig sok helyen használják a kicsavarozható bűzelzáró dugós típust, létezik könyökös megoldás és a legmodernebb az úszóházas megoldás. A tisztítás ettől függetlenül mindhárom esetben hasonló módon történik. Hogyha nagyobb a baj, tehát az elzáródás a rendszer távolabbi részeiben található, akkor mielőbb szükséges a szakértő padlóösszefolyó duguláselhárítása, ugyanis szélsőséges esetben akár az egész házat eláraszthatja a visszabugyogó szennyvíz. Szakértő, magas szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársainkkal, korszerű felszereléssel a lehető leggyorsabban igyekszünk Ügyfeleink segítségére. Bátran hívjon minket, akár már a dugulás első jeleinél is, hiszen jobb a problémát még az elején feltárni, megelőzve ezzel a komolyabb és egyben költségesebb eljárásokat!
Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Padlóösszefolyó duguláselhárítás Veresegyház Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Padlóösszefolyó duguláselhárítás Veresegyház KWbe10bad76d6ffbda743e7a71e67ca88c

Megjegyzések
Megjegyzés küldése